Ismerje meg vallási gazdagságunk történetét!
Szent Miklós templom
A Nini Riviéra ismert szimbóluma a Szent Márk templom, egy pre-román stílusú templom a 12. századból, mely nagyon fontos volt a horvát uralkodói dinasztiák számára. Egy kis erődszerű templom, mely a 11. század végén épült és csupán 5,9 m hosszú, 5,7 m széles és 6 m magas. A legenda szerint hét horvát királyt koronáztak meg Ninben. A koronázás után mindegyiküknek kíséretével együtt a templomhoz kellett lovagolnia, hogy bemutatkozzon a népnek és a királyi hatalom jeleként egy szimbolikus szertartás során karddal vágja meg a világ mind a négy sarkát. A templom színes történelmének és egyedülálló örökségének élvezete mellett az idelátogatók bámulatos naplementében gyönyörködhetnek, mely kiteljesíti a felejthetetlen élményt!
Episzkopális komplexusok
Vagy még jobb – templomok egész komplexusába. Zadar püspöki komplexuma magába foglalja a római kori fórumot, a Szent Anasztázia katedrálist, az érseki palotát, a Szent Donát templomot, a Zmajević szemináriumot, az ortodox Szent Illés templomot, a bencésrendi kolostort és néhány más épületet. Az aranyos pillanatokért látogassa meg az egyházművészet álladó kiállítását – Zadar aranyát és ezüstjét!
Szent Kereszt templom
A Szent Kereszt templomot a „világ legkisebb katedrálisának“ nevezik, egyike Nin legjelentősebb szimbólumainak. Ez az érintetlen pre-román templom a 9. századból egyfajta napóraként is szolgált, mely meghatározza a napéjegyenlőségek és napfordulók pontos dátumát.
Biograd and its surroundings
Biograd és környéke számos, különböző érdekes stílusú és történelmi időszakokból származó szakrális műemléknek ad otthont. A Szent János bazilika a 11. századból, a fallal körülvett bencésrendi kolostor a 12. századból a Ćokovac-hegyen, a Szent Rókus templomocska a 16. századból, a Szent Anasztázia plébániatemplom a 18. századból, valamint a bájos Szent Antal templom a 19. századból a saját koruk tanúiként szolgálnak és megmutatják a szakrális örökség gazdagságát.
Fedezzen fel többet