Természet és kaland , Védett természet

ÚTMUTATÓ A VRANA-TÓ NEMZETI PARKHOZ

Található: Biograd Riviéra

A Vrana-tó Nemzeti Park jókora, mintegy 57 km²-es területen terül el, mindössze 5 percnyi autóútra Pakoštane tengerparti üdülőhelyétől. A parkot több irányból is megközelíthetjük, a három bejárat Crkvine, Kamenjak, illetve a Prosika kikötőjénél található.
A tó elérésének legideálisabb módja - függetlenül attól, hogy melyik bejáratot választja -, ha autóval, vagy szervezett túra keretében közelíti meg. Ha megérkezett, bőven akad majd látnivaló.

Ornitológia

ornithology

A Vrana-tó környéke Horvátország egyik legjelentősebb madárleső helye. A sok ezer madár megfigyelésére szánt idő nem okoz csalódást, függetlenül attól, hogy melyik évszakot választja. A legideálisabb erre mégis a tavasz és az ősz, amikor a legkülönfélébb madarakkal találkozhat az ember.
Tervezze látogatását kora reggelre, vagy a naplemente előtti órákra, mivel a madarak ekkor aktívak, így bepillantást nyerhet életükbe.
Ha a rezervátumban lassan és halkan haladunk, nagyobb az esélyünk, hogy látni fogjuk a madarakat természetes élőhelyükön. Lehetőség van idegenvezetők felfogadására is, akik segítenek az állatok felkutatásában a természetvédelmi területen, mert egyedül nehéz megtalálni a fészkeket és az elhullajtott tollakat.
Természetesen érdemes magunkkal vinni egy jó távcsövet is a túrára. Ha különösen lelkesek vagyunk, akkor egy állvánnyal ellátott teleszkóp növelheti az esélyeinket a sikeres obszervációban.

Kamenjak

Milan Mišo Lakić

Irány a magasba Kamenjak kilátójáig! Keresse meg a tóra néző legszebb panorámát!
A kilátónál elolvashatja az információs táblák érdekes szövegeit, vagy megtekintheti a csodálatos kilátást az egyik kőpadról. Távcsővel a Kornati-szigeteket is felfedezheti. Ebből a magasságból még a távoli szigetek és Pakoštane városa is láthatóak.
Ezen kívül talál még két nagyszerű helyet, az ajándékboltot és mindenki kedvencét, a kóstolótermet. A kamenjaki kóstolóban kortyolhat egy pohár helyben készített, hideg borból, vagy megízlelheti a sokféle finom sajtot és olívaolajat, elragadó ajándéktárgyakkal körülvéve.

Kerékpárutak

Goran-Šafarek

Ha két keréken szeretné felfedezni a tó szépségeit, szerencséje van, mivel számos festői szépségű kerékpárút halad el a tó mellett.
Az egyik ilyen útvonal az alig több, mint 6 kilométer hosszú "MTB 29 Vrana 1", mely ideális az egész család számára. Az egyetlen mérsékelt emelkedővel rendelkező makadámút kezdőknek is kiváló.
Emellett más útvonalak is rendelkezésére állnak, csak annyit kell tennie, hogy kiválasztja, hány kilométert szeretne aznap megtenni!
Kattintson ide, ha az Ön igényeinek megfelelő további kerékpáros útvonalakat szeretne találni az interaktív térkép segítségével.

Túraútvonalak

Goran-Šafarek

Kösse be túracipőjét, és irány egy (vagy két) napra a Vrana-tavi Nemzeti Park! A túrák során - az ösvények nyomán haladva - felfedezheti a terület élőlényeinek biodiverzitását.
Vezesse végig családját a természetvédelmi terület 600 méteres, fából készült ornitológiai tanösvényén. Vágjon át a nádason, és számolja össze, hány madárfajt fedezett fel! Ha szerencsés, megfigyelheti a veszélyeztetett kormoránokat, melyek imádnak itt fészkelni. Az ösvényen nyolc oktató-táblával találkozhat, a túrát pedig 45 perc alatt fejezheti be, ami ideális gyermekek számára is. A még jobb szórakozás érdekében béreljen távcsövet az információs központban.
Vannak hosszabb utak a tapasztaltabb túrázók számára is, például az 5 kilométeres botanikai tanösvény. E kör alakú túraútvonal teljesítése körülbelül 2 órát vesz igénybe; a Kamenjak kilátónál kezdődik és a Mernjača kanyonon át a Bašinka-mólóig tart, majd az Orlja Draga kanyonon keresztül, visszakanyarodik oda, ahol a túra indult: Kamenjak felé.

Kajakozás

Goran-Šafarek

Váljon eggyé a természettel a tavi kajakozás során. A kajak az úszás után a tó élvezetének legszórakoztatóbb módja. A Vrana-tó Horvátország legnagyobb természetes tava, melyen kajakjából akár horgászhat is.
A Prosika kikötő bejáratánál található információs központban tandem vagy kajak is bérelhető egy órára, de egész napra is.

Crkvine Kemping

camping crkvine

Élvezze a tó szépségét úgy, hogy közvetlenül a partján alszik a Crkvine kempingben. A Pakoštane tengerparti falu közelében (mindössze 2,5 km-re) található kemping a nemzeti park része és számos szálláslehetőséget kínál.
Válasszon a szállások közül! Aludjon akár egy modern, teljesen felszerelt mobilházban! A helyszíni Crkvine kemping korszerű egészségügyi létesítményekkel és számos sportolási lehetőséggel rendelkezik.
A kemping lehetőséget kínál kajakozásra, horgászásra és madármegfigyelésre is. Kerékpár- és túraútvonalaival a tábor az egyik „legaktívabb” Horvátországban.

Kalandpark

Iva-Rogić

A gyermekek minden korosztálya imádni fogja a Vrana-tavi kalandparkot. A fenyvesben található park lehetőséget nyújt sziklamászási képességeik, egyensúlyérzékük, járásuk fejlesztésére és a zipline-t is kipróbálhatják! Nagy kaland várja azokat a gyermekeket, akik szeretnék teljesíteni a 27 feladatot, melyek több mint 3700 négyzetméteres területen, három pályán találhatóak.

Elektromos vonat

Iva-Rogić

Az elektromos turistavonatnak köszönhetően a közlekedés gyorsabbá vált. A tenger felőli Pakoštane faluból indulva a Crkvine Információs Központnál van lehetőség ki- és beszállni, majd visszaindulni Pakoštane felé.
A vonat előzetes foglalás (3 nappal az indulás előtt) alapján közlekedik, így az egyszerűség kedvéért érdemes előre megtervezni a napot.
Az indulásra a Kralja Petra Svačića utcában kerül sor, minden nap 8 és 16 óra között. A jegy felnőtteknek 40, gyermekeknek 30 kunába kerül. Az ár tartalmazza a belépőt a „madár- rezervátumba” is.

Explore

alt

Top

Természet és kaland , Védett természet

ZADAR HEGYEI MEGISMERÉSÉNEK ÖT MÓDJA

Található: Paklenica Riviéra

alt

Top

Természet és kaland , Nautika

A LEGJOBB SZIGETI KALANDTÚRÁK ZADAR RÉGIÓJÁBAN

Található: Szigetek

alt

Top

Természet és kaland

PRÉMIUM ÉLMÉNY AZ ÜDÜLŐBEN

Található: Zadar

Fedezzen fel többet

Védett természet

A KRISTÁLYKÉK-TÓL A NYERS HEGYI MASSZIFONBA

Védett természet

Tudjon meg többet